Magyar Daewoo-Chevrolet Klub sznuni féle weboldala
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Menü
     
Számítógép:)
Indulás: 2005-02-04
     
Linkek
     
A Blogom

Fellendül az élet a klubban

2011.06.08. 16:20, sznuni
avagy a Chevrolet Magyarország belépett az életünkbe.

 

A klub életében már többszöri próbálkozásunknak végül eredménye született.

 

 

Kedves Olvasóim!

A klub életében már többszöri próbálkozásunknak végül eredménye született.

A Chevrolet Magyarország felvette velünk a kapcsolatot és már több közös programunk is volt. Elsőnek az Orlandó bemutatója, ami a sajtósokkal együtt ,szinte majdnem egyidőben volt. Megkaptunk 5db Orlandót, hogy próbáljuk ki. A Hotel Ramada Resortban történő bemutatón olyanok voltunk, mint ha a sajtó jelent volna meg. Ugyan olyan előadást kaptunk ugyanúgy leleplezték nekünk az autót és el is vihettük a kocsit kipróbálni. 1 órát kaptunk arra, hogy megnézzük mit tud az autó, milyen újdonságokat találunk bennük és véleményeket is nyílvánítsunk a tapasztalatainkból.

Majd meghívtuk az évzáró rendeznyünkre is, ahol egyes tagoknak az egész éves munkájukat megköszönve, az ajándékokat a Chevy Magyarország adta nekik. Jómagam is kaptam egy eléggé egyedi relikviát a WTCC-s pilóták által dedikált WTCC-s Sapkát. Nagyon örültem neki.

Majd a következő közös programunk már idén volt, melyet Kaposújlakon a reptéren megtartott 7. Daewoo-Chevrolet találkozó volt. Nagyon jól sikerült a napunk, hisz az idő is mellénk szegődött és egész napra napsütéssel lepett meg minket. A programok egymást érték és a Chevrolet Magyarország képviselői (Koncz Balázs, Kaszás Zoltán, Bihari Szabolcs) is beszálltak a programokba és szép eredményeket értek el, pl. gumidobálásban a Közép- és keleteurópai régió igazgatója Koncz Balázs hajította legmesszebb a gumit. Gratulálunk.

Aztán eljött a klub és szerintem Magyarország egyik legjobb, ha nem a legjobb, sporteseménye, ahol több mint 75000 ember jelent meg, és egy politikai helyzet miatt kialakult probléma miatt, az FIA eltörölt egy versenyt, de helyette lehetőséget adott a Hungaroringnek, hogy megrendezze a soron következő WTCC futamot.

Ismét a Chevrolet Magyarország volt az aki lehetőséget adott a Magyar Daewoo-Chevrolet Klubnak, hogy bejuthasson az eseményre és nem is akár hová, hanem a Chevrolet sátrába és a paddockba. Ott közvetlen közelről is megtekinthettük a pilótákat, a kisegítő embereket és a csapat vezetőségét is és nem utolsó sorban még a verseny autót is.

Kaptunk ajándékot is és sok sok élménnyel térhettünk haza. Ez a meghívó péntektől vasárnapig tartott. Jómagam csak szombat vasárnap tudtam kilátogatni az eseményre.

Találkoztunk a Chevrolet pilótákkal (Robert Huff, Alain Menu, Yvan Muller és Eric Neve aki a csapatfőnök ), akiknek egy gravírozott pezsgőt és a klubunk által minden évben elkészített DVD-ket adtuk át. A Bamboo Engineering a Chevrolet nem gyári csapatának két pilótáját (Daryll O'Young, Yukinori Tanigouchi) is bemutatták nekünk és ők is kaptak a DVD-kből. Nagy örömmel fogadták. És azt az információt kaptunk, hogy nagyon örülnek, hogy itt Magyarországon van egy közösség, akik őket és a Chevrolet márkát népszerűsítik. Természetesen büszkék is vagyunk erre.

A csapat jól szerepelt a hétvégén, de sajnos túltaktikázták magukat és a világbajnokságban vezető Roby Huff csak a 12. helyről indulhatott. Ezt a hátrányát le is dolgozta elég hamar. A többiek is jók voltak.

Az első futam végeredménye:

1. Alain Menu 

2. Michelisz Norbert

3. Javier Villa 

4. Robert Huff 

5. Yvan Muller

A második futamon Michelisz Norbi ráfutott a porosra és rendesen összetörte az autóját és még egy másik pilótát is. Majd az új rajt után nem sokkal el kezdett szakadni az eső. Ekkor leállították a futamot és a Zengő Dension Team összerakta a BMW-t és ezzel Norbi folytathatta a futamot, bár a mezőny végéről. Az újra rajt után Alain Menu ráfutott a vizes fűre és egy kis koccintással, amit Tom Coroneltől kapott, le is sodródott a pályáról és össztörte a Chevy Cruze-t. Sajnáljuk. De a csapattársak üldözőbe vették a többieket és a végére teljesen jó eredménnyel zárták a 2. futamot.

A második futam végeredménye:

1. Yvan Muller

2. Robert Huff

3. Gabriele Tarquini

4. Tom Coronel

5. Tiago Monteiro

És nem utolsó sorban megemlítésre kell hogy kerüljön, a mi fiún, Michelisz Norbi is, aki mint egyetlen Magyar a WTCC-s mezőnyben, megmutathatta, hogy mire is képesek a csapattal a Zengő Dension Team-el. Az eredmények igazolják Őket is, hisz az első futamon 2. helyezést értek el. A második futam ugyan nem úgy sikerült, ahogy azt elképzelték, de végül is mindenkit kárpótolt az a rengeteg ember és a bíztatásuk. Frenetikus volt az a tombolás, akár hányszor megjelent Norbi a ring bármelyik pontján.

De térjünk vissza a Chevyre. Nekik is remek volt a hétvége, az ő elmondásuk alapján. Két első és egy második hely tökéletesen kielégítette az elvárásaikat. A pálya, Yvan Müller szerint, ideális Túraautó pálya. Valószínüsíthető, hogy nem ez volt az utolsó futam itt a Hungaroringen. 

Az eseményre készítettünk két molinót. Ezt a két molinót alá is írattuk a pilótákkal, amit ki is tettük a Chevrolet bokszokkal szemben. Reméljük látták, bár aláírták és akkor is láthatták. Ne legyünk telhetetlenek.

Akik képviselték a klubot:

Beke Szabolcs és párja Zsófi, Weres Ákos és barátai, Altmann Gergő és párja Andi, Sike János és kislánya Panna, Sebők József, Sebők Norbi és párja Dinus, Mócsa Viki és párja Baranyi Tomi és jómagam

Remélem jövőre is lesz alkalmunk megcsodálni a WTCC mezőnyét és találkozni a pilótákkal.

GO CHEVY GO

 

Üdv:

sznuni

3 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2015.02.01. 22:21
alinnnmd

Hello sznuni ...i have a chevrolet kalos 2004 year..and i really want to change my headlights...i m from romania....and i hardly find a piece in our country...but my problem is that on internet except your car..i only see chevrolet kalos hatchbreaks with those headlights..and i m asking if is there any diference between sedan / hatchbreak...i would really apreciate one answer... please 

Idézet
2011.10.24. 18:01
pumaDK

 

Szia sznuni !
 
Egy kis segítségre lenne szükségem!
 
Neked ugyan olyan autód van mint nekem ha jol tudom csak neked ujjab nekem Daewoo Kalos 2003-ma 1.4-es 8 szelepesem van sedan tipusban facebook-on fent is vagyok!
 
Szeretnék én is olyan lámpát venni ami a te autódba van viszont találtam is egy cégnél ugytudom te is onnan vetted. A lámpa neve pedig chevrolet aveo- hoz valo mosat ezt nem értem ugyan az a lámpa attol még ugyan úgy jó bele ?
Segíts nekem kérlek már régóta szeretnék ilyen lámpát mint a tied!
ahol találtam a lámpát az ez az oldal :http://www.racing-autoalkatresz.hu/racing-autoalkatresz/eshop/13-1-ELSo-LAMPAK/3215-3-Aveo/5/12997-CHEVROLET-AVEO-03-06-ANGEL-EYES-BLACK-Tuning-Tec-Fenyszoro
 
Kérlek segíts nagy szükségem lenne rá már 2 éve keresem! Kérlek írj e-mail mihamarabb ha esetleg rossz helyre írtam az e-mailt akkor légyszí továbbitsátok neki sznuni-nak!
 
előre is köszönöm!
Üdv Péter
Idézet
2011.06.09. 08:56
Kápolnási Gyöngyi

Nagyon örülünk a Klub, a Chevy csapat és persze Norbi sikerének!!!  Mi sajnos csak otthonról szurkolhattunk, de úgy is látszott, hogy milyen jó kint a hangulat a Hungaroringen. Szerintem ilyen nagy óváció nincs is máshol a világon :)). Úgy hallottam, hogy jövőre is lesz futam nálunk, gondolom ebben nagy szerepe van a magyar szurkolótábornak is. Csak így tovább!!!

Üdv, Gyöngyi és Zoli 

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
     
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2016.11.24. 19:53
2015.09.18. 18:07
2011.06.08. 16:20
2010.10.30. 19:16
2010.08.09. 11:53
Friss hozzászólások
     
Vekker
     
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
     
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre