A blog arra való, hogy leírjam ami velem történt és elmondjam a gondjaimat illetve az örömeimet.

Sajnos idén a gondokból több volt, mint el tudtam volna képzelni.

Sokáig gondolkodtam, hogy egyáltalán bárhol is leírjam a történetemet, de mivel az utóbbi időben rá kellett jönnöm, hogy bár volt pár barátom, akivel megbeszéltem a történteket és jól esett, hogy segítettek a kilábalásából, de még mindig nyomott és stresszes és lehangolt vagyok.

Állítólag jól titkolom, de természetesen ez azért van, mert nem akarom az én hangulatomat ráterhelni senkire az égegyadta világon.

Szóval, hogy rátérjek az írásomban foglaltra, egy hosszabb történet ez. Egészen pontosan 17 éves. Sajnos az utóbbi időben már várható és érezhető volt, hogy történni fog valami, azért nem gondoltam, hogy valóra is válik. A páromról és rólam van szó.

Az elején minden happy és boldogság, majd volt pár gond, de megoldódott és jöttek a betegségeim és a munkahelyemben bekövetkezett változások is és a végén ez ami most volt. Ami igazából nem most volt, hanem már pár hónapja. A párom úgy döntött, hogy ne maradjunk tovább együtt. Az indok, hogy már nem szerelmes belém. A nem jutunk ötről a hatra és a helyzetünk is kilátástalan és a betegségem miatt és persze a kialakult problémáimmal együtt ez egyértelmű, hogy arra késztet egy embert, hogy véget vessen a vesszőparipájának. Bizonyos részletekben teljesen egyet értek vele (pl. a nemzőképességem nulla, az adósság tenger amibe az évek folyamán keveredtem, és persze itt van még a "nem kapkodtam" a megoldással dolog), amik persze ide vezettek.

De a megoldás, hogy egyszerűen 17 év után belemondja az arcomba, hogy nem vagyok szerelmes beléd és stb. stb. , ez rosszul esett. És mivel én szerelmes voltam a páromba és megtettem érte mindent, hogy segítsek neki és amit kitalált próbáltam meg is valósítani és ezeket általában meg is csináltam, így ez is meglepett. Még mielőtt bárki is arra gondolna, hogy minden baj őt terhel, ez egy baromság. Az előbb leítam, hogy részletekben egyet értek. Szerintem ezt a dolgot előbb meg kellett volna beszélnünk és közösen hozni egy megoldást vagy döntést. De erről ő döntött egyedül.

Szóval belenyugodtam és elváltak útjaink. De ő azt akarta, hogy maradjunk "barátok". Hát ez az én értékrendemben nem működik. Bár ő megkért már pár dologra, mert rájött, hogy nélkülem sok dologban nem tudja ugyan azt tenni mint az eltelt 17 évben, de sajnos nekem kiadta az utamat és úgy gondoltam, hogy akkor nekem ezeket a dolgokat nem kell megtennem.
De mivel nem vagyok szívtelen, ezért pár dolgot mégis megtettem. 

De végül is a baj az hogy én még mindig szeretem, bár most már kezdem teljesen elfogadni a véget. És ez jó dolog, mert kezdek kilábalni a hiányából.

De az űr amit maga mögött hagyott nehezen tűnik el. Akár hova megyek, eszembe jutnak az emlékek és olyankor nagyon rossz. 

Most hogy ezt leírtam, nem lett jobb a helyzet. Marad a fájdalom, de tovább kell lépni. 

Köszönöm, hogy elolvastad.

üdv:
sznuni