Magyar Daewoo-Chevrolet Klub sznuni féle weboldala
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Menü
     
Számítógép:)
Indulás: 2005-02-04
     
Linkek
     
A Blogom

Egy újabb probléma, ami velem történik

2015.09.18. 18:07, sznuni
Megint az orvosok kezében.

Egy kis jelentés RÓLAM! (már akit érdekel)

Sokan tudják, hogy van pár betegségem.
Ezek folyamatos kontroll alá vannak állítva, de most előkerült valami új.

Pontosat még nem tudok. Ma voltam CT vizsgálaton, ami talán majd megmondja mi lehet az ami van ott. Hogy hol? A mellékveséimben.
Történt ugyanis, hogy kb. 2 hónapja a munkahelyemen azt éreztem, hogy fel vagyok fújódva. Hazafelé menet beugrottam a körzetimhez, aki megnézett, majd közölte, hogy nem igazán érez semmi különöset, ezért elküld ultrahangra. Elmentem, megvizsgáltak, adtak leírást is. Valami van mind a két mellékvesémben, ami 37mm x 41mm. Mind a kettőben. Valamint CT vizsgálat javasolt felirat is szerepelt rajta. 
Na itt kezdődik egy kis kavalkád.
Nem tudom mennyien tudjátok, hogy hol és milyen CT vizsgáló gépek vannak. Az én helyzetemben ez egyáltalán nem nélkülözhetetlen tudás, mert NEM KICSIT vagyok túlsúlyos.
Egy régebbi CT vizsgálatnál, rá kellett jönnöm, hogy a súllyal baj van. A legtöbb nálunk lévő gép, 125 kg-ig tudja mozgatni a pácienst. Hát én voltam nem egy nem kettő, hanem 6 próba fekvésen és egyik sem vitt be. Nyilván, mert több voltam. A lényeg, hogy már akkor közölték velem, hogy Kaposváron van olyan gép, ami be tudja vinni a túlsúlyos betegeket. Mondom az derék, szó szerint, mert az is számít, hogy milyenek a méretek, nem csak a súly a lényeg. Na már most. Szakorvos adott beutalót Kaposvárra. Kértem időpontot, ami nem más mint NOVEMBER 3. 18.45.
Nem tudom ki volt már CT vizsgálaton, de azt tudni kell, hogy az időpont az a dolog kezdetét jelenti, mert hogy odamész az időpontra és kapsz 1,5 liter folyadékot, amit 2 ÓRÁN keresztül kell meginnod. Tehát, a 18-45 ből máris 20.45 lett és még az sem biztos, hogy nincs csúszás vagy bármi probléma.
Nem beszélve arról, hogy Kaposvár nem itt van a szomszédban. 
Tulajdonképpen elkeseredtem, mert hát most várnom kell még 2 hónapot, hogy megtudjam mi is a baja a mellékveséimnek? Hááááát necces.
A múlt héten Édesanyám a TV-t nézte, amiben az szerepelt, hogy a Bajcsy kórház milyen jól felszerelt és hogy a CT is milyen szuper.
Mondom ennek utána kell járni. A szomszédom ott dolgozik és gondoltam megkérdezem az adatok megfelelnek e a kívánalmaknak. Kiderült, hogy a 200 kg-ig tud beteget mozgatni és az én 160 cm-es kerületem is elfér benne , majdnem hogy kényelmesen. Kértem időpontot hétfőn. Mondta a hölgy, hogy szerencsém van, mert most péntek, azaz a mai nap van hely 11.20-ra. Juhééééjjjj. 
Uppsz. De kell labor bakker. Telefon a házi orvosnak, hogy kedd reggel vérvételre mennék. Válasz: jöhet. Kirááály. Ezután, már csak egy újabb beutaló kell. Szóltam páromnak, hogy ez van kellene akkor új beutaló. Szegény doki már a 3. beutalót kellett írnia, mert először írt a Dél-Pesti kórházba, ami nem vitt be, majd a kaposvári, ahova végül is nem megyek, majd ez a mostani. Páromnak és az asszisztens hölgynek köszönhetően ez is meg lett így ma 11.20-kor pontban megjelentem és miután kitöltöttem egy lapot, kicsivel később megkaptam a folyadékot, amit 2 órán keresztül kell meginni. És innentől egy kissé panaszkodósba megyek át. Az hogy 2 órán keresztül kell meginni 1,5 liter ánizsos folyadékot még hagyján. De, hogy miután megittam várok és várok és várok, na az már borzalmas. Örülök, hogy a hólyagom olyan nagy, hogy pipilni nem kellett, az az én jó pontom.
Miután vége behívtak, leültettek bent is, végül is nem ültem kint eleget, és vártam. Végre bemehettem, felfeküdtem a gép asztalára, majd a fiatal ember nekiállt, hogy a vénámba szúrja a tűt és a kontraszt anyagot beadagolhassák. Na itt kezdődött egy kis nem is tudom minek mondjam, hozzánemértésnek? Nem hazudok 7 lyuk van a kezeimen. Balon 4, a jobbon 3. Nem sikerült neki. Értitek???? Nem sikerült neki. A 6. után szólt egy másik embernek akinek sikerült megtalálnia a kb. tűzoltótömlőként kidudorodó vénáimat. Hihetetlen. 
Elkezdődött a vizsgálat, majd félúton kivették a tűt és újabb vizsgálat a gépben. Egyszer csak vége. 
Szóval hétfőn mehetek a leletekért. Majd vissza a dokihoz és majd ő mond valamit, remélem. 
Nagyon nem szeretem magam, mert tudom, hogy nagyon sok minden bajomért én vagyok a felelős és akár lehetett volna az is, hogy nem kell folyton orvoshoz járkálnom. De nem. Egyenlőre ez van. És most fizetek a bűneimért.
Majd megírom, hogy mi is lett vége, ha megtudom.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
1 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2016.11.24. 19:51
sznuni

Sziasztok!

Akkor az eredmény.
Van a mellékveséimben egy-egy tályog.Nem rosszindulatúak hál istennek, de azért van.
Az orvos szerint nincs más dolgom mint várni és majd egy év múlva egy kontroll.

A kontroll megvolt változás nincs, ami jó is meg számomra illetve az én értékrendemben nem jó. De ez van.
 

Megnyugodhatok, hogy legalább nem lett rosszabb. 

Köszönöm a figyelmet

üdv:

sznuni

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
     
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2016.11.24. 19:53
2015.09.18. 18:07
2011.06.08. 16:20
2010.10.30. 19:16
2010.08.09. 11:53
Friss hozzászólások
     
Vekker
     
Naptár
2024. December
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
     
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!