Balatonfüred szépségei végkifejlet
2009.10.05. 13:04, sznuni
Ami kimaradt
Hazajöttem és utólag végig gondolva a dolgokat, vannak dolgok amiket másképpen látok.
Elolvastam az eddigi blogomat, mármint a b.füredit.
Gondoltam teszek hozzá pár szót, mert eléggé ellenségesre sikeredett.
Igazából végig gondolva a dolgot nem volt ez rossz. Csak hát a "fiatalságom" miatt egy kissé nehezebben viseltem a dolgokat. A honvágyat is meg az unalmasnak mondható napokat átélve kissé borzalmasabbnak tünt a dolog. Mind1. Mondom úgy hogy túl vagyok az egészen. Bár voltak ott kedves emberek is. Mi több a végére a kellemetlen szobatársak is kedvesebbé váltak, ahogy közeledett a hazamenetel. És a végén még hálás is voltam az egyik szobatársamnak, mert a kedves nővérkék és nikább azt írom, hogy a főnővér, elfelejtette kitölteni az utazási költségtérítésemet így azt postázni akarták, valamint a náluk elhelyezet inzulinjaimat sem tudták a távozásomkor odaadni, így azt is postára akarták dobni. De az egyik szobatársam, aki másnap jött haza elhozta nekem. Vele találkoztam budán.
Úgyhogy összegezve a dolgokat, végül is a sok negatív dolog ellenére, nagyon jó volt. Az időjárás is 2 nap kivételével tökéletes volt. A hétvégén egyiken jöttek anyukámék, a következő hétvégén jöttek a nővéremék és a párom, majd 2 barátom is meglátogatott vasárnap, így jóóóó gyorsan telt el a hétvégém. Úgyhogy már csak 3 nap volt hátra. De hétfőn a délelőtti viziten, megkérdezték, hogy nem akarok e ma hazamenni. Persze hogy akartam. Így már hétfő este hazajöttem édesapám jóvoltából.
Úgyhogy a sok rossz ellenére, nagyon sok jó is történt velem, amiért köszönet az orvosoknak, és a nővéreknek, a szobatársaknak, családomnak és a barátaimnak.
Nagyon remélem, hogy nem kell vissza mennem oda csak ha muszáj.
Pihenésnek eltudok képzelni jobbat is.
Úgyhogy a kedves szlogen, miszerint jövőre veletek ugyanitt, rám nem vonatkozhat. HA CSAK NEM LESZ ÚJABB ESETEM. Ne legyen.
Üdv:
sznuni