Magyar Daewoo-Chevrolet Klub sznuni féle weboldala
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Menü
     
Számítógép:)
Indulás: 2005-02-04
     
Linkek
     
A Blogom

Egy fiatalnak mondható ember esete 2.

2009.08.18. 13:41, sznuni

Mint azt már említettem, hogy kiengedtek az intenzívről és az osztályon megismerkedtem egy életvidám öregemberrel.

Józsi bácsi egy olyan példa értékű emberként maradt meg bennem, hisz akinek annyi minden féle problémával kellett szembenézni és mégis pozitívan látja az életéne elkövetkezendő nagyon remélem még 50-60 évét. Igaz már most is 72-73 éves a bácsi, de aki ilyen jókedvvel tud nézni a jövőjére az csakis sokáig élhet.

Szóval vidáman teltek a javulós napok, hisz a Józsi bácsi elveit hallgatva, miszerint DUGNI kell Tomikám DUGNI, ez az élet és a hosszú élet titka, eléggé megfogott. Sajnos egyébb betegségemből adódóan ez a lehetőségem is a lehető legkevesebb eséllyel kecsegtet. De rögtön azon leszek amint egy kicsit magamhoz térek, hogy ezen a problémámon is segítsek a párom legnagyobb örömére.

Sajnos nem jelentkeztek az orvosok, hogy mi is van akkor velem és már az újabb infarktus keringett a szívemben, amikor Józsi bácsi az én megmentőm odarángatott, és majdnem szó szerint egy orvost, aki mint kiderült ő fog elngem vizsgálni még az utolsó napokban és ő fog gondoskodni az elbocsájtásomról is. Fiatal orvos volt nálam 5 évvel fiatalabb. Meg is jegyzete, hogy nagyon fiatal vagyok én még ehhez. Mi több magam is megjegyeztem, hogy fiatal vagyok még ehhez, mert csak MÚMIÁKAT lehetett látni körülöttem. De mivel Józsibácsi pozitív gondolkodása olyan érzéseket táplált bennem, hogy el is döntöttem ezt a BLOGOMban is be fogom jegyezni, mi is az ami egy ilyen FIATLANAK mondható embert eljut erre a szintre.

Első és legfontosabb tanácsom az az, hogy eszetekbe nem jusson, még ha nincs is más lehetőség akkor sem, STRESSZELNI !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Második: SOHA NE GYÚJTS RÁ !!!!! Ha újra kezdhetném az életem eme szakaszát, ki is törölném az életemből.

Harmadik: SOHA NE HÍÍÍÍZZZZ MEG. Jó a dumám mi? Nos ezeket a hibákat MINDDDD elkövettem és az már csak hab a tortán, hogy ezek miatt sokminden más betegségben is szenvedek. CUKORBETEGSÉG , MAGAS VÉRNYOMÁS és még sorolhatnám, de nem fogom.

A lényeg. Ne tagadj meg magadtól semmit, de ha lehet ezt egészségesen tedd.

Folyt.köv.

Még nincs hozzászólás.
     
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2016.11.24. 19:53
2015.09.18. 18:07
2011.06.08. 16:20
2010.10.30. 19:16
2010.08.09. 11:53
Friss hozzászólások
     
Vekker
     
Naptár
2024. Július
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
     
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77