07:00 2009.09.12-13 Debrecen Szervezünk egy találkozót Debrecenbe.
Gyors előljáróban egy pár infó, mert tényleg jó lenne ha megvalósulna.
- Szombati korai indulást feltételezve M3 kivezető szakaszon történő gyülekezővel, Debreceni belvárosi séta szombaton, a főtér környékén a Debreceni nagytemplom érintésével, nameg még kutakodom.
- Esti szalonkázás, sütögetés, borozgatás, sörözgetés a kempingben, vagy étterem. Én a kemping mellett döntenék.
- Szegedi vadaspark sikeréből adódóan szintén Vasárnapi napon, megtekinthetnénk a helyi kultúrparkot is: http://www.zoodebrecen.hu/ ahol csónakázó tó lovagolási lehetőség és vidámpark is van, nameg a híres Zsuzsi vonat!
Többen is jelezték, hogy lehetne ez egy közös találkozó a Hyundai klub-al, szerintem is jó ötlet.
Jelzem nekik is, és meglátjuk mi lesz.
Tavaly elmaradt, de idén jó lenne megvalósítani.
Megérkeznénk Debrecen határába, egy nagy pihi, hülyéskedés, ismerkedés a többiekkel, majd itineer átvétel, és usgyi.
Részben autós lenne, részben meg belvárosi felfedezős séta.
Ekészítettem egy Itineer tervet a tájékozódási versenyhez, de ezt nem fogjátok megkapni, csak majd a helyszínen.
Mivel én készítettem, én nem vehetek benne részt, és nem is megyek majd az útvonal környékére sem, majd a célállomásnál találkozunk.
Előljáróban annyit, hogy minden helyszínről fényképet kell majd készíteni, lehetőleg időponttal.
A táv le lesz mérve, és a közlekedési szabályokat is figyelembe kell majd venni.
Aki nagyon siet, ráfarag, na nem csak a szervek szigora miatt, hanem a büntipontok miatt is!
Kezdjétek bújni a történelem és irodalom könyveket, mert telefonos segítség, és felezés nem lesz. Ami megengedett, a segítségkérés a járókelőktől.
|