Magyar Daewoo-Chevrolet Klub sznuni féle weboldala
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Menü
     
Számítógép:)
Indulás: 2005-02-04
     
Linkek
     
A Blogom

Balatonfüred szépségei végkifejlet

2009.10.05. 13:04, sznuni
Ami kimaradt

Hazajöttem és utólag végig gondolva a dolgokat, vannak dolgok amiket másképpen látok. 

Elolvastam az eddigi blogomat, mármint a b.füredit.

Gondoltam teszek hozzá pár szót, mert eléggé ellenségesre sikeredett.

Igazából végig gondolva a dolgot nem volt ez rossz. Csak hát a "fiatalságom" miatt egy kissé nehezebben viseltem a dolgokat.  A honvágyat is meg az unalmasnak mondható napokat átélve kissé borzalmasabbnak tünt a dolog. Mind1. Mondom úgy hogy túl vagyok az egészen. Bár voltak ott kedves emberek is. Mi több a végére a kellemetlen szobatársak is kedvesebbé váltak, ahogy közeledett a hazamenetel. És a végén még hálás is voltam az egyik szobatársamnak, mert a kedves nővérkék és nikább azt írom, hogy a főnővér, elfelejtette kitölteni az utazási költségtérítésemet így azt postázni akarták, valamint a náluk elhelyezet inzulinjaimat sem tudták a távozásomkor odaadni, így azt is postára akarták dobni. De az egyik szobatársam, aki másnap jött haza elhozta nekem. Vele találkoztam budán.

Úgyhogy összegezve a dolgokat, végül is a sok negatív dolog ellenére,  nagyon jó volt. Az időjárás is 2 nap kivételével tökéletes volt. A hétvégén egyiken jöttek anyukámék, a következő hétvégén  jöttek a nővéremék és a párom, majd 2 barátom is meglátogatott vasárnap, így jóóóó gyorsan telt el a hétvégém. Úgyhogy már csak 3 nap volt hátra. De hétfőn a délelőtti viziten, megkérdezték, hogy nem akarok e ma hazamenni. Persze hogy akartam. Így már hétfő este hazajöttem édesapám jóvoltából.

Úgyhogy a sok rossz ellenére, nagyon sok jó is történt velem, amiért köszönet az orvosoknak, és a nővéreknek, a szobatársaknak, családomnak és a barátaimnak.

Nagyon remélem, hogy nem kell vissza mennem oda csak ha muszáj.

Pihenésnek eltudok képzelni jobbat is.

Úgyhogy a kedves szlogen, miszerint jövőre veletek ugyanitt, rám nem vonatkozhat. HA CSAK NEM LESZ ÚJABB ESETEM. Ne legyen.

Üdv:

sznuni

 

Még nincs hozzászólás.
     
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2016.11.24. 19:53
2015.09.18. 18:07
2011.06.08. 16:20
2010.10.30. 19:16
2010.08.09. 11:53
Friss hozzászólások
     
Vekker
     
Naptár
2025. November
HKSCPSV
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
<<   >>
     
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-